Pozsony

Pozsony: ahol a történelem, a kortárs kultúra és a nagy partik találkoznak

A Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben az ország kulturális, kereskedelmi és ipari központja. Pozsony a hagyományos magyar koronázóváros volt a török hódoltságtól kezdődően. A város Ausztria és Magyarország közvetlen közelében helyezkedik el. A helyiek szlovákul beszélnek, de sokan beszélik a magyar és angol nyelveket is.

A hamisítatlan közép-európai hangulatot árasztó, igazi turistacsalogató pozsonyi történelmi belváros egyre népszerűbb utazási célpont. Minden látogató megtalálja itt az érdeklődésének megfelelő látnivalót. A kultúrára szomjazók a főleg barokk kori műemléképületekben számos érdekes múzeum, izgalmas galéria közül válogathatnak, a nagyvárosi élményeket keresők pedig órákig bolyonghatnak az életteli, nyüzsgő, színvonalas vendéglátóhelyekkel zsúfolt sétálóövezetben. A könnyed kikapcsolódás kedvelői a bulinegyedként híressé váló belváros partihangulatába vethetik bele magukat minden este.

Mit érdemes megnézni?

Mindenképpen érdemes felkeresni a magyar királyok koronázási templomát, a gótikus eredet Szent Márton-dóm épületét, Pozsony legismertebb és legnagyobb templomát. A Fő téren álló Óvárosháza különlegessége, hogy öt évszázad három építészeti stílusát hordozza magán, tornyából parádés panoráma nyílik a városra. A Pozsony Óvárosának központi részén elhelyezkedő Fő tér (Hlavné námestie) a város társasági életének központja, több forgalmas sétálóutca is itt fut össze. A hangulatos sétateret barokk, klasszicista és szecessziós épületek övezik, jó időben teraszos vendéglátóhelyek várják vendégeiket az épületek aljában. A tér közepén álló Roland-kút a város népszerű találkahelye. A Prímási Palota a város legszebb klasszicista palotája, az egyedülálló pozsonyi falikárpitok otthona.

Az Óvárosházától jobbra álló rokokó épület az Apponyi-palota, termeiben ma a Városi Múzeum kiállításai láthatók. A földszinten szőlészeti-borászati, az emeleten a barokktól a biedermeierig tartó korszakot felölelő bútorkiállítás látható.

A hangulatos Ferenciek tere (Františkanské námestie) a Fő tér északi nyúlványa, közepén Magyarország egyik legrégibb Mária-oszlopával. Két fő látnivalója a Ferences templom (Kostol františanov) és a Mirbach-palota.

A szép épületek kedvelőinek érdemes felkeresni a Ferences templomot, a Szlovák Nemzeti Múzeumot, a Keresztelő Szent János kápolnát, a Szent Erzsébet Templomot, a Grassalkovich-palotát, a Pozsonyi várat, valamint a Dévény várát is. A sornak pedig csak az idő és az állóképesség szab határt.

Mit kóstoljunk meg feltétlenül?

Szlovákiában a minőségi gasztronómiát kedvező áron élvezhetjük.  A regionális ételek változatosak, csakúgy, mint maga a szlovák vidék. A hegyvidéki területek hagyományos konyhaművészete elsősorban a sajtok és tejtermékek kedvelőinek kedvez. Az alacsonyabban fekvő helyeken kóstoljuk meg a pikánsabb ételeket, káposzta specialitásokat, libasültet, krumpli lepényeket vagy a kürtöskalácsot. Ezt öblítsük le egy pohár finom borral, amely az alföldről és a Kárpátok déli lankáiról, illetve Tokaj területéről származik. Érdemes boros körutazást is tenni, és felfedezni a legjobb borospincéket. Degeszre ehetjük magunkat hagyományos ételekből és gasztronómiai ínyenc falatokból a szőlőszüreteken, vásárokon, alma-, káposzta vagy halkülönlegességek ünnepségén. A szlovák ételek alapja a tej, burgonya és a káposzta, melyek kombinációjából ízletes fogásokat készítenek. Gondoljunk például a sokak által kedvelt galuskás káposztára, közismertebb nevén a sztrapacskára.  A legkedveltebb tejtermékek közé a kis sajtkorbácsok, a füstölt és nem füstölt párolt juhsajt, ostyepka és a brindza tartozik. Az italok közül mindenképpen érdemes megkóstolni a borókabogyóból készülő borókapálinkát (borovička), a  szilvapálinkát (Bošácka slivovica) és a hriatô-t, azaz a pörkölt szalonna, szesz és méz keverékéből készülő itókát.  A pálinkafőzeteken kívül természetesen a finomabbnál finomabb söröket sem szabad kihagyni.